november, 2014 » Archiv


0

Autójavító műhelybe, elektromos célszerszámok a Webáruházból

november
26

holegfuvostomer1800wshg1800-160x160-0Barátom többször hívott már munkahelyére, egy autójavító műhelybe, de eddig sohasem volt kedvem az olajszagban tölteni akárcsak egy órát is. Tegnap azonban muszáj voltam elmenni hozzá, mert meg kellett beszélnem vele egy fontos dolgot. Otthon megpróbáltam felkészülni a környezethez leginkább illő ruházattal, így komoly megdöbbenést láttam a munkatársai arcán is. A mindennapokban kosztümben és magassarkúban járok, akkor azonban sportcipő, farmer és egy rövid kabát volt rajtam. Az első pillanatok után azonban megtört a jég és már mondták is, hogy mennyire örülnek váratlan látogatásomnak. Kiderült, hogy örömük nem teljesen érdekmentes, hiszen a műhely ablakaira ráfért már egy alapos ablaktisztítás. Ehhez minden szükséges eszközt biztosítottak. Nekik köszönhetően jöttem rá, hogy a legjobb ablaktisztító a műhelyben van, hiszen az ipari szöszmentes törlőkendővel és a téli ablakmosó folyadékkal gyorsan és szépre tudtam tisztítani a benzin és gázolajgőzzel kevert port, mely vastagon állt az üvegen.

célszerszám


0

A minőségi gyerek cipő, problémamentes viselet

november
21

Screen Shot 2014-11-30 at 16.15.08Legyen a jövő évben is kényelmes lábbeli a család minden tagján! A minőségi, márkás női csizmák, gyerek hótaposók, férfi bokacipők gondoskodnak kicsikről és nagyokról egyaránt. A legjobb cipőmárkák tervezői és készítő pontosan tudják, hogy mire is van szükségünk a téli hónapokban. A s.Oliver női csizmái, a Bugatti férfi bokacipői, a Rucanor gyerek hótaposói pontosan azt nyújtják viselőjének, amire a hideg és nedves utakon szüksége van. Meleg bundabélés, vastag, vízlepergető bevonat, csúszásgátló talp, jól szellőző talpbetét és komfortos viseletet nyújtó valódi bőr felsőrészek segítségével maradhat télen is száraz mindannyiunk lába. A sok kényelmi megoldás pedig pedig segít abban, hogy akár egész napos viselet után se térjünk haza fájó és bedagadt lábbal. A minőségi gyerek cipőkben gondtalan a mozgás, problémamentes a szabadtéri játék még a legfagyosabb napokon is. A család minden tagja bátran kirándulhat, játszhat és utazhat ezekben a minőségi lábbelikben télen is. Még nem esett le az első hó, de már itt az ideje felkészülni rá, és beszerezni a legpraktikusabb téli lábbeliket!

 

gyerek cipő


0

Natúr kozmetikum az Anatur.hu webshopban

november
17

Screen Shot 2014-12-09 at 12.18.41Aki nem igazán tudja, hogy milyen kozmetikai szereket is használ nap mint nap, az jól tesz, ha elolvassa egyszer, ráadásul minél hamarabb, a kozmetikumok apró betűs összetevőit. Ki gondolná, hogy mennyi idegen szó, kifejezés és gyanús összetevő lehet egy kis palackban vagy tégelyben. A kőolajszármazékok, a szintetikus anyagok, a mesterséges illatanyagok és színezékek helyett érdemes natúr kozmetikumokra váltani. Ezek nem terhelik meg a szervezetet, sőt erősítik és védik azt. A gyógyhatású összetevők, a vizek, tengerek, a fák, a virágok adományai nagyon hosszú ideje állnak már az ember szolgálatában. Azonban érteni kell hozzá, tudni kell, mi mire való és hogyan tudjuk a legoptimálisabban bevinni a szervezetünkbe. Ehhez nem árt segítséget kérni vagy utánaolvasni. Sok információ, cikk és tanulmány lelehető fel ezekről a természetes hatóanyagokról, mely manapság már földrésztől függetlenül mindenkihez eljuthatnak. Még akkor is, ha azt egy hazai vásárló keresi és a lelőhelye Afrikában van. Nincsenek akadályok, minden valóban beszerezhető! Éljünk velük, használjuk megelőzés és kezelés céljából is a natúr kozmetikumokat, a természetes étrend-kiegészítőket!

Natúr kozmetikum


0

Online szivattyú rendelés

november
11

Képernyőfotó 2014-11-15 - 15.30.38Sokféle szivattyú kapható a boltokban, a vásárlás előtt éppen ezért érdemes tájékozódni a számunkra felajánlott lehetőségekről. Vegyük például a merülőszivattyúkat. Ezek lényege a nevükben rejlik, vagyis ezeket a szivattyúzandó vízbe kell meríteni annak érdekében, hogy megfelelően működjenek. Ezekbe centrifugál szivattyút építenek be minden esetben. Természetesen az elektromos részek is víz alá kerülnek a szennyezettvíz szivattyúknál, ám ezeket tökéletesen vízhatlan házba teszik, melyeknél garantált a motor és a kapcsoló biztonsága is. A merülőszivattyúk a kötelezően megjelenő gyári adatként megadott szállítómagasságba képesek felnyomni a folyadékot. Ez a magasság azonban sokak által rosszul tudottan nem a szivattyú tényleges helyzetétől függ, hanem a szállítandó folyadék felszínétől, hiszen a folyadékba mártott csőben szivattyú nélkül is a külső víz szintjére emelkedik a víz.A merülőszivattyúk emelőmagassága általában 6-9 méter, de nagyobb teljesítményű szivattyúk esetén akár a 11 métert is elérheti.

szivattyú