Tag ‘Címnyomtató vásárlás’ » Archiv


0

Amikor csak a borítékoló gép segíthet!

január
12
címnyomtató

címnyomtató

Tavaly már sejteni lehetett, hogy szerencsére a vállalkozásunk bővülő tendenciát mutat. Egyre több ügyfelünk lett, egyre több megrendelést kellett teljesíteni. Persze, ennek mindenki örült, viszont a feladatok is természetesen megsokszorozódtak. Elsősorban az irodai feladatok, ezen belül is a különböző levelezéssel járó munkák! Igaz, új munkaerő is felvételre került, de lassan már így sem lehet győzni az elsősorban a levelek hajtogatásával, borítékolásával és címzésével járó monoton munkát! Látták ezt szerencsére a főnökök is, hogy ez így nem mehet tovább és megoldást kerestek a probléma kiküszöbölésére. Ha jól tudom, éppen egy partner cég javasolta, hogy nézzék meg a delfinrendszerhaz.hu weboldalt, mivel ott lesz a megoldás. Így is lett, a megoldás egy borítékoló gép és egy címnyomtató beszerzése volt. Természetesen, az adminisztratív dolgozók legnagyobb megkönnyebbülésére. Most már csak a borítékológép egyik adagolójába belehelyezik a leveleket, a másikba a borítékokat és elindítják a gépet, amely meghajtogatja, borítékba helyezi és lezárja a borítékot, amit utána már csak a postára kell vinni!

címnyomtató


0

Reklámanyagok, levelek borítékolása, címnyomtatása

november
26
címnyomtató ár

címnyomtató ár

Egy nagyvállalatnál kezdtem el dolgozni, mint mindenes és elég sok időt töltöttem el a titkárnőkkel. Mivel sok céggel volt kapcsolatunk, szinte mindig sok dolguk volt. Szállítólevelek, számlák, reklámanyagok előkészítése, nyomtatása, borítékolása, címkézése. Szinte egész nap le voltak terhelve, semmi idejük nem volt más dolgok intézésére. Sokszor, ha nekem nem volt más dolgom, a borítékolásba én is besegítettem. Néha elgondolkoztam, hogy ez miért nincs gépesítve? Nincs ilyen gép? Kérdeztem egyszer, a borítékok címezése közben. Annyi mindent kitaláltak már, nem létezik, hogy ilyet még nem, mondtam kicsit bosszankodva! Van ilyen, mondták, borítékoló gép a neve! Már azt is megtaláltuk, hogy a delfinrendszerhaz.hu weboldalon különböző teljesítményűeket lehet megrendelni. És nem mondtátok még az igazgatónak? Kérdeztem, közben elképzeltem a borítékoló gépet! Annyi választ kaptunk, hogy hamarosan kapunk ilyen borítékoló gépet, meg egy címnyomtatót is! És akkor Neked sem kell majd itt besegíteni, meg mi is tudunk más munkát végezni, mert a borítékoló gép fog dolgozni!

címnyomtató