Tag ‘tisztítószer’ » Archiv


0

Tisztítószerek otthon és irodában

szeptember
15

ipari zsíroldóHideg zsíroldó! Nem csak azért rémes, mert sokszor órákon keresztül kell vele dolgozni és emellett nagyon maró a szaga, de veszélyes is. A nem megfelelő tárolás és használat bizony nagy bajt, esetleg tragédiát okozhat. Kezdjük azzal, hogy ha kesztyű nélkül használjuk és kezünkre ömlik a vegyszer. Maró hatása hatalmas károkat tehet kezünkben. A nem megfelelő tárolás lehet, hogy nekünk nem okoz gondot. De tételezzük fel, hogy kicsi gyermekünk, aki még abban a korban van, hogy mindent felfedez, pont a hideg zsíroldó dobozával kezdi a Világ megismerését. Az óvatlan gyermek nem tudja, hogy nem szabad, egy percre nem figyelünk és megtörtént a baj. Vagy leönti magát vagy belekortyol a maró vegyszerbe. Senki sem kívánja magának azt, ami ez után következik. Azonban, ha megfelelő körültekintéssel használjuk és tároljuk ezeket a szereket, semmi baj nem történhet. Felnőtt emberként úgy gondolom, nem nagy feladat ennek megoldása. Épp úgy vonatkozik ez a mosószerre, pláne a mai formákra, a kis kapszulákra, amik izgalmasan puhák és színesek, egy felnőtt is szívesen eljátszadozna velük. Egy kis odafigyeléssel senkinek semmi bántódása nem esik. Több információ: www.maxwellkft.hu

tisztítószer